Egyszerű és bonyolult, gyorsan és lassan elkészíthető, vegetáriánus és húsos ételek, szezonális alapanyagokból

LillaLulla Konyhája

Csináljunk finom házi tésztát - széles metélt

Alapismereti kurzus 2.

2015. április 29. - LillaLulla

Készítsünk bátran házilag tésztát! A különbség leírhatatlan a száraz bolti társaihoz képest. Ha van tésztagépünk azért, ha szeretjük a sodrófás kihívásokat, azért!

szelesmetelt_03.jpg
Bevallom, hogy én még nem mertem tésztagép nélkül belevágni, de egyszer teljesítem ezt a kihívást is. A nyújtást a nagymamám 30 éves, „nyugatnémet” barátoktól kapott olasz tésztagépével végeztem. Komoly történelmem van már ezzel a géppel, hiszen amióta az eszemet tudom asszisztáltam a nagymamám mellett a tésztagyúrás-nyújtás során. Persze gyerekként nem titkolt szándékom a nyers tészta lopkodása volt. Ezt mondjuk máig nem nőttem ki…
Az én házi tésztám kicsit modernebb, mint amit a nagymamámtól tanultam, hiszen egyharmad részben teljes kiőrlésű lisztet is tartalmaz, hogy egészségesebb legyen, valamint kevés olívaolajjal is dúsítom, így olaszosabb és ez az állagán is sokat javít.

Hozzávalók (4 főre)
- 300 g liszt: 200 g finomliszt és 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt – de variáljuk bátran!
- 3 tojás
- 1-2 evőkanál olívaolaj
- só
- szükség esetén kevés hideg víz

Előkészítés és gyúrás
A tojásokat külön-külön felütjük (záptojás elleni védelem, nem árt az óvatosság).
A liszteket kimérjük egy tálba, a közepébe a kezünkkel mélyedést csinálunk, megsózzuk. A mélyedésbe beleöntjük tojásokat, meglocsoljuk az olívaolajjal. Belülről kifelé haladva folyamatosan belegyúrjuk a lisztet a tojásos olajos keverékbe. A liszttől és a tojások méretétől, na meg a rutintól és kitartástól függ, hogy sikerül-e összegyúrnunk víz hozzáadása nélkül a tésztát. Ha túl száraznak, keménynek érezzük, és nem tudjuk gyúrni, akkor kevés vizet adunk hozzá. Nem kell stresszelni, ha véletlen sok lesz a víz – akkor még adjunk hozzá kevés lisztet.
Ha nagyjából összeállt a tészta, akkor gyúródeszkán még gyúrjuk 5 percig, hogy szép sima, vagyis egynemű legyen. Ezután ha belefér az időnkbe, pihentessük letakarva 1-2 órát, ha nem, akkor gyúrjuk még 5 percig!

szelesmetelt_01.jpgGépi nyújtás
A kész tésztát a nyújtáshoz ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A gépi nyújtást több menetben végezzük. Először 1-es (legvastagabb) fokozaton nyújtsuk ki kétszer a tésztát úgy, hogy az első nyújtás után hosszában összehajtjuk a kapott tésztalapot és átengedjük még egyszer a gépen. A kétszer nyújtott tésztákat egy lisztezett gyúródeszkára vagy tiszta abroszra terítjük és liszttel megszórjuk. Ha puha a tészta, akkor bővebben. A következő nyújtást 3-as (közepes) fokozaton végezzük, lisztezünk, és még egyszer kinyújtjuk. Ezután már attól függően választunk fokozatot, hogy milyen vastagra szeretnénk a metélteket. Én 6-os (legvékonyabb) fokozaton nyújtok utoljára.

Vágás
A kinyújtott tésztákat hagyjuk szikkadni kb. 20 percet. Lehet hosszabb ideig is, ha túl puha a tésztánk. Ez azért fontos, mert a túl puha tészta vágás közben könnyen összeragad. Ha nincs időnk várni, hogy kicsit megszáradjon, akkor a vágásnál bővebben lisztezzük.
A kinyújtott tésztákat a vágáshoz bőségesen lisztezve, a lisztet egyenletesen rásimítva rétegezzük, 5-6 lapot tegyünk egymásra. Ezután vágjuk félbe keresztben és tegyük egymásra a lapokat. Végül keresztben fél centis csíkokra vágjuk a tésztalapokat.
A felszelt tésztát kézzel összekócoljuk, vagyis szétszedjük a rétegeket. Félresöpörjük a gyúródeszkán, hogy legyen helyünk felvágni a következő adagot, így haladunk, míg az összes tésztát fel nem vágjuk.

szelesmetelt_02.jpg


Főzés
Egy nagy lábosban bőséges mennyiségű vizet forralunk, sózzuk. Amikor lobogva forr, beleöntjük a felszelt tésztát, megkeverjük és mikor 1-2 perc múlva újra felforr (ne lepődjünk meg, nagyon habzik), leszűrjük. A tésztavízből feltétlen hagyjunk egy bögrével, mivel a legtöbb tésztaszószhoz jól jön sűrítésnek!

medvehagymapesztos_szelesmetelt_01.jpgTálalás
A friss tésztát összekeverjük a szósszal, szükség esetén adunk hozzá a tésztavízből és készen vagyunk.
A mi szuper friss, házi tésztás, medvehagyma pesztós receptünket itt találjátok!

Tetszett a recept? Elkészítetted?
Ha elkészítetted a receptünk, írd be egy kommentbe / küldj fényképet, hogy hogy sikerült és milyen sikert arattál vele, kíváncsiak vagyunk ám :)

 Ajánljuk figyelmedbe facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/lillalullavendeghaz

A bejegyzés trackback címe:

https://lillalulla.blog.hu/api/trackback/id/tr277404526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Graham Gray 2018.02.17. 14:45:56

Tök jó cikk, köszönöm, hogy megírtad mindezt, ma készítettem először házi tésztát, finom, legközelebb is használni fogom az instrukcióidat, köszönöm! :-)

LillaLulla 2018.02.26. 22:12:53

@Graham Gray: Köszönöm, nagyon örülök, hogy tudtam segíteni! :)